Három
HARMADIK ÜLÉS
Október 6.
Az utolsó ülés óta eltelt idő: 24 óra
Előzmények
Elhalasztottam a jegyzőkönyv bediktálását, hogy csatoljak egy nem hivatalos feljegyzést a páciens feleségéről, aki ma reggel (október 6.) saját kérésére meglátogatott – a találkozót dr. Heyworth szervezte meg, némiképp vonakodva.
A hölgy megjelenése és viselkedése általános levertségről árulkodott, habár nagyobb önuralomról tett tanúbizonyságot, mint az előzetes beszámolók alapján vártam volna. Feltűnően gyönyörű lány. Elegáns, egyben komor öltözéket viselt (drapp, sötét színekben), alig vagy egyáltalán nem viselt sminket, kabátját és fejkendőjét a látogatás során mindvégig magán tartotta. Kitartóan kerülte a szemkontaktust. Arcán a visszafojtott kétségbeesés kifejezése mégis arról árulkodott, hogy az elmúlt időszakban súlyos stressz hatása alatt állt – és ez azóta sem változott. Az a benyomásom támadt, hogy részben talán önmagát okolja a történtekért – meglehet, tudtán kívül.
Határozott ellenállást tanúsít azzal az elképzeléssel szemben, hogy a páciens gyengélkedik. Aggódik a jólléte miatt, firtatja, hogy boldogul egyedül; hogy megfelelően el tudja-e látni magát. Ugyanakkor minden más viszonylatban érdektelennek tetteti magát: különös tekintettel a páciens elmeállapotára, kezelésére stb. Nyilvánvalóan nehezen vallja be magának, hogy talán még mindig szereti a férjét azok után is, amit tett. Homályos, zavaros közhelyekkel élt „házastársi kötelezettségeivel” kapcsolatban. Felvetettem, hogy talán könnyebb lenne számára, ha megtanulná elfogadni, hogy a félje valamilyen értelemben mégiscsak beteg.
Nem vett tudomást a megjegyzésemről, ám röviddel ezután megkérdezte, szerintem segítene-e a páciensnek azzal, ha belegyezne, hogy találkozzon vele. Úgy tűnt, kételyei vannak, én pedig óvatosan reagáltam: világossá tettem, hogy érzésem szerint a találkozónak lehetnek veszélyei. Arra is emlékeztettem, hogy dr. H. ellenzi az elképzelést. Anélkül, hogy részleteztem volna aggodalmam okait – nem említettem sem a hipnózist, sem a regressziós terápiát –, figyelmeztettem: azt tapasztalhatja, hogy a félje némiképp megváltozott, hogy furcsán viselkedhet vele szemben. Amikor vigasztalan hangon megkérdezte, hogy mi egyébre kellene még számítania, elmondtam neki – megismételve előző állításomat –, hogy véleményem szerint Martin Gregory gyengélkedik.
Kifelé menet köszönetét mondott nekem, habár nem túl nagy meggyőződéssel. Megkérdeztem, elég erősnek érzi-e magát, hogy találkozzon a férjével, mielőtt elutazik; felvetettem, hogy talán mégis jobb lenne, ha várna ezzel, amíg visszatér Európából. Dacosan kijelentette, hogy mindig is szeretni fogja a férjét, bármit is tett, természetesen hajlandó találkozni vele.
Pontosan ebben a reakcióban reménykedtem.
Általános javulás a páciens állapotában, csökkenő feszültség. Épülő bizalom páciens és terapeuta között. Az ülést a hipnózis bevezetése dominálja. Nem szükséges terápiás beavatkozás.
Kooperatív. Némi idegesség – semmi váratlan.
A páciens azonnal rendkívül hipnotizálhatónak bizonyult, és nehézség nélkül elérte mind a középső, mind a közepesen mély, mind a mély „alvajáró” transz szintjét. Ahogy gyanítottam, némiképp militáns képe önmagáról mint önálló, mindentől független személyről valójában erőteljes és öntudatlan, passzivitásra való igényt leplezett. A hipnotikus állapot csendesítő hatása hamar legyőzött minden ellenállást, ami esetleg akadályozhatta volna az eljárás vizsgálódó jellegét. A páciens hálásan fogadta a terapeutával való szövetség gondolatát. Láthatóan jól esett neki a saját, gondterhelt világával szemben felkínált menedék. A neurózis jelenléte ezúttal inkább segítő, mint akadályozó szerepet játszott. A páciens légzésritmusa és más fiziológiai mutatói arra utaltak, hogy terápiás szempontból jótékonyan hat rá az életétől való ideiglenes eltávolodás.
1. Víziók: A sikeres indukciót követő kísérlet, hogy rekonstruáljuk a páciens közelmúltbeli eidetikus élményeit, érthetetlen módon kudarcba fulladt. Az ellenállás elhanyagolhatónak tűnt, az alany tudatalattija mégis sikeresen blokkolta valamennyi kérdésemet. Még mindig fennáll a lehetőség, hogy a páciens úgynevezett „víziói” kábítószer hatása alatt átélt hallucinációk voltak vagy egyszerűen csak a fantázia szüleményei.
2. Regresszió kilencéves korba: A történet, amelyet a páciens önszántából osztott meg velem (első ülés), ezúttal azonban eltérő befejezéssel, és rendkívül drámai levezetéssel: a Missy nevű kislány megölésével. Habár a fiú gyilkos indulatát az elhangzottak alapján az váltotta ki, hogy Missy nem volt hajlandó vigyázni Jeffre, a kutyára, az ok-okozati motiváció szinte bizonyosan máshol rejlik – de nem a családi helyzetben.
3. Regresszió egy születésen túli, feltételezett előző létbe: A szokatlanul élénk és részletes leírás kulcsa feltehetőleg az a pillanat, amikor Fawcett bejelenti szándékát, hogy megölje a két kutyát, Pastort és Chu-limot. A jelenet eleinte hiteles és kézenfekvő magyarázatnak tűnt a páciens múlt szombati cselekedeteire. Ugyanakkor Fawcett döntése, hogy megkíméli az életüket, érvényteleníti az analógiás eljárást.
D. Lehetséges, de visszatartott interpretációk
Más szóval ott vagyunk, ahol elkezdtük. Egyelőre nehéz bármilyen objektív kapcsolatot találni a) Caesar és Claus, a két arany retriever lemészárlása b) a „víziók” c) a fülöp-szigeteki történet és d) a Fawcett-anyag között. Ha a „kutyák” bukkantak felszínre obszesszív motívumként, akkor is nyilvánvaló, hogy ez a motívum csak másodlagos jelentőségű. Érdemes megjegyezni, hogy b)-ben nem szerepeltek kutyák. Ugyanakkor a lány, akit a páciens szobája sarkában „látott” összekuporodva (ugyan az, akit a Rorschach során említett), könnyen megegyezhet c)-vel, ahol Missy a pajta egyik sarkába húzódik meghalni, miután a fiú rátámad egy ásóval.
Az egyetlen konzisztensen visszatérő elem a víz: a) eső, nedvesség a falon b) 1. elárasztott utcák, 2. vízbe fúlt állatok c) szakadó eső d) a vízesés.
A kapcsolat azonban nagy jóindulattal is bizonytalannak mondható.
Hogy a pácienst megóvjam saját, potenciálisan veszélyes vallomásától, miszerint gyermekként esetleg gyilkosságot követett el, úgy döntöttem, hogy poszthipnotikus amnéziát szuggerálok, az ülés felvételéről pedig eltávolítottam az idevágó szakaszt. A kezelés egy későbbi szakaszában lehetőség nyílhat rá, hogy szembesítsem a pácienst az anyaggal – de még nem jött el az ideje.
E. Eredmények
Általában véve az ülés sikeresnek nevezhető. A páciens kitűnő hipnotikus alanynak bizonyult, a regresszió által feltárt anyag pedig – habár bizonyos tekintetben zavarba ejtő – nem hagy kétséget az irány felől, amelyet a kezelésnek a továbbiakban követnie kell.
F. Utólagos megjegyzések
A páciens pozíciója jogi szempontból: legjobb tudomásom szerint támadhatatlan. Meg kell majd kérdeznem a Siegel&Barse-t. De az érintettek védelme érdekében elengedhetetlen, hogy a pácienst mostantól alaposabb megfigyelés alatt tartsuk. A kórházi beutalás lehetőségét is megfontolandónak tartom. Egyelőre úgy vélem, hogy nem jelent veszélyt sem önmagára, sem másokra nézve.
Még egy megjegyzés: a Fawcett név ismerősen csengett. Puszta kíváncsiságból felhívtam O’Rorke-ot a könyvtárban, és megkértem, hogy nézzen utána a Brit Életrajzi Gyűjteményben. Nem meglepő módon megtudtam, hogy Fawcett ezredes létező személy volt: széles körben ismert felfedező, akivel számos újságcikk és könyv foglalkozott.